A+ R A-

fogaskerék

 

keresztény élményorientált tiniszolgálat - szabadidős tevékenységek és táborok keretében, fiatalokat képezve és támogatva a felelősségteljes életre és értékeink továbbadására.
Alapértékeink: Krisztus, kapcsolat, holisztikus szemlélet, szükségletek, társadalom, multiplikáció, gyülekezet

 

A fogaskerék egy 2014-ben indult fiatalok felé végzett élményorientált szolgálat. Kettős igényből táplálkozva született meg az elképzelés:

- egyrészt a gyerektáborban megszólított, de már korosztályból kinőtt tinik továbbkísérésére nem volt lehetőség

- másrészt a nyári BiKa nomádtábor után és előtt, azaz év közben hiányzott a közösség, a találkozás a lelki dolgokra fogékony fiataloknak

Így aztán egy alaposabb előkészítő és igényfelmérő folyamat után aztán 2016 márciusában került megrendezésre az első ilyen jellegű tinihétvége. Azóta eltelt 5 évben már a 10. ilyen 3-4 napos rendezvényt tervezzük 2020-ban. Az adott hétvége általában egy szentírási alak vagy egyéb (közéleti, lelki, önismereti) fiatalos téma köré szerveződik, melyet élménypedagógiai eszközökkel közösen dolgozunk fel. Énekek, interaktív előadások, kiscsoportok, sok játék és mozgás, sport tarkítják az együtt töltött időt - természetesen lehetőséget nyújtva a kikapcsolódásra, feltöltődésre is ebben a gyönyörű környezetben (DUnakanyar szíve).

A 4 alapító és ötletelő csapattag (Kovács József, Takács Attila, Nagy Ernő és Kovács Dani) az évek során kibővült és fiatalok, 20-on évesek is bekapcsolódtak a vezetésbe. Segítők toborozásával sosem volt gond, szívesen jönnek a kiöregedő fiatalok vissza szolgálni, tenni valamit a következő generációért. 

A hétvégék és nyári táborok között is igyekszünk tartani a kapcsolatot, segíteni a helyi fiatalokkal való foglalkozást, kísérni a lelki növekedésüket. A mentori hálózat egyébként már kezdetektől szerepel az elképzeléseinkben - még kiépítésre vár.

Facebook elérhetőségünk: FOGASKERÉK


Következő program