A+ R A-

fogaskerék: Megszakadt a kapcsolat - és most?

Egy átlagos nap volt, ugyanolyan, mint addig minden szokásos péntek, legalábbis addig, amíg az utolsó órám után össze nem szedtem a cuccaimat és ki nem futottam a suliból… Pár óra múlva már csak annyit vettem észre, hogy egy teremben ülök egy csomó másik fiatallal, akik azt hiszem, pontosan azért jöttek oda, amiért én. Hogy mi is volt ez a hely?  Bizonyos emberek szerint ez egy igazi oázis, ahol megpihenhetünk, mások azt mondják a béke szigete, én azt hiszem mindkettő igaz, mégis, ha egy szóval kellene elmondanom mi volt ez, egyszerűen csak annyit mondanék, hogy Dömös. És miért Dömös? Mert fogaskerék.

„Már péntek este olyan volt, mintha egy hete együtt lennénk.”  (Kósik Petra)

„Mi az, ami nagyon tetszett? Azt hiszem, a közösség. Hogy mennyire tükröződött az embereken Isten szeretete.  És hogy mi az, amit hazaviszek? Hogy Isten úgy is magához ölel, ha úgy megyek haza, mint tékozló fiú.”  (Nádasi Léna)

A fogaskerék egy olyan tábor, ahol kicsit mindenki el tud feledkezni a mindennapi élet nehézségeiről, a dolgozatokról, az iskoláról. Nem csak azért jó, mert eltölthetünk egy vidám és eseménydús hétvégét azokkal, akiket már hosszú ideje nem láttunk, hanem azért is, mert közösségben lehetünk azzal az Istennel, akinek ha igazán figyelünk szavára, és megértjük, amit itt üzenni akar, akkor sokkal gazdagabban térhetünk haza, mint azt bármikor is remélni mertük volna. Csodálatos és nagyon megerősítő az, amikor együtt énekelhetünk és ennyi fiatal hangját hallani, ahogy az Urat dicséri. Nagyon jó az, hogy a különféle beszélgetések, vagy a tábortűz során épülhetünk egymás gondolatai, bizonyságtételei által. Idén a tékozló fiú történetével ismerkedhettünk meg a saját bőrünkön is: Eltékozoltuk az ételt, vagy feladatokat oldottunk meg, mégis megszakadt a kapcsolat és egy ideig nem láthattuk telefonjainkat, amiket aztán a dolgok helyreálltával egy atyai nagy ölelés kíséretében visszakaphattunk. Beszéltünk arról, hogy mi lesz ez után… Megszakadt a kapcsolat… És most?

 „A témát régebb óta ismertem, de most sikerült igazán megértenem, a mondanivalóját.” (Péntek Klaudia)

„Jó volt hallani újra a történetet, idősebb koromban is, amikor már jobban értem a fiatalabb fiú tékozlását és az Atya megbocsátását.”  (Szabó Kinga)


„Összességében azt mondhatom, hogy az, amire hosszas készülődés után most a hétvégén sor került, az Isten szerint való ifjúsági munka volt, és jó bízni abban, hogy az imatámogatás a tábor végével sem ér véget.” (Szalai Bence)

Átlagosan indult, de egy kicsit sem mondható átlagosnak az a hétvége, ami elkezdődött azon a pénteki napon… Örülök, hogy részese lehettem és remélem, még sokszor részese lehetek, itt Dömösön – vagy bárhol máshol – a Fogaskeréknek.

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.